A természet rejtett hálózata

A természet számtalan meglepetést rejt: a lombos fák befolyásolják a Föld forgását, a darvak akadályozzák a spanyolországi sonkatermelést, a tűlevelű erdők pedig esőt csinálnak. Peter Wohlleben, A fák titkos élete című sikerkönyv szerzője legújabb kötetében – a tőle megszokott eleven mesélőkedvvel – megannyi érdekes és különös példán keresztül mutatja be, milyen bámulatos kölcsönhatás és összjáték zajlik a növények és az állatok között. Hogyan épül fel a természet hatalmas óraműve, melyben minden „fogaskeréknek” megvan a maga helye és szerepe? És mi történik, ha ez a finoman kiegyensúlyozott rendszer megbillen? Mi a jobb: ha az ember „segíti” a természetet, hogy helyreálljon ez az egyensúly, vagy ellenkezőleg, ha békén hagyja?

„Kertünkben nyaranta megszámlálhatatlanul sok nefelejcs virágzik. Kéretlenül benyomulnak a veteményesünkbe is, ahol aztán makacsul megtelepednek. És mivel olyan szépek, többnyire békén hagyjuk őket. A nefelejcs azonban csak azért lehet ilyen sikeres, mert van egy csapat kis szövetségese: a hangyák.

A hangyák nem feltétlenül rajonganak a virágokért, legalábbis nem a szépségükért vannak oda. Sokkal inkább az éhség hajtja őket a virágokhoz, amelyek csak akkor válnak érdekessé számukra, amikor magot hoznak. Tudniillik a magok úgy néznek ki, hogy láttukra a hangyáknak összefut a szájukban a nyál. Kívülről ugyanis egy elaioszóma- (magyarul hangyakalács-) réteg borítja őket, amely olyan, mint egy süteménymorzsa. Az apró állatkák a finomságot elrágcsálják, a tulajdonképpeni mag pedig megmarad.”